Gong rádió

gong
Kecskemét város rádiójaként a Gong Rádió először 1995. augusztusában tűnt fel az éterben. Akkor csak kísérleti jelleggel a Hírös Napok rendezvénysorozat ideje alatt. Egyhetes működése közben nagy népszerűségre tett szert a hallgatók körében, könnyed és vidám hangvételével.1996. január elején Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, néhány lokálpatrióta magánszemély és gazdasági társaság megalapította a Gong Rádió Kft.-t. 1996. január 11-től folyamatosan sugároztuk adásainkat naponta 16 órától hajnali 4 óráig, ám 1998. októberében elnyertük az ORTT 414. (IX./1998.X.27.) számú határozata alapján – a napi 24 órára kiírt műsorszolgáltatási pályázatot. 

Az Országos Rádió és Televízió Testület 2002. március elsejétől hálózatos műsorszolgáltatóvá nyilvánította a Gong Rádiót.Rádiónk nemcsak az Fm 96,5 MHz-en, Kecskeméten illetve Nagykőrösön és vonzáskörzetében az FM 93,6 MHz-en fogható (ma Gong FM-en), hanem Kecelen az FM 99, 6 MHz-en, Solton az FM 94,1 MHz-en, továbbá Gyömrőn az Fm 97,2 MHz-en, valamint Csongrád-megyében Csongrádon az Fm 87,6 MHz-en is. 2010 augusztusában Baja is bekapcsolódott a Gong hálózatába; ebben a körzetben az FM 88,7 MHz-en hallható műsorunk (Gong Rádió néven). Sugárzunk Bács-Kiskun megye nagy részén, de Csongrád, Békés, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok területén is fogható adásunk. A a 2006-os esztendőben jogosultságot nyertünk adóteljesítményünk növelésére; így Kecskeméten, Nagykőrösön és Gyömrőn már jelentős mértékben megnövekedett rádiónk besugárzási területe; nagyságrendekkel gyarapítva hallgatóink (eddig is) népes táborát. A Gong FM/Gong Rádió a Duna-Tisza köze jelentős részén fogható.

 

bemutatkozik2_9~550

 

Természetesen, mint ahogy műsorainkban, úgy az egyes térségekben is a permanens fejlődés a célunk; terveink között szerepel a régió több városának hálózatba kapcsolása, ezzel együtt szeretnénk, ha továbbra is egyre több hallgatóhoz jutnánk el, biztosítva számukra, hogy lakóhelyükről mindig friss és naprakész információt kapjanak a Gong Rádió segítségével. 2010 februárjától egységesítettük műsorrendünket; hivatalosan körzeti rádió lettünk. Kecskeméten, Nagykőrösön és Gyömrőn 24 órában egységesen a Gong FM szól, Kecelen, Solton és Baján reggel 5 és 6 valamint este 8 és 11 óra között térségi műsort sugárzunk, továbbá Csongrádon 14 és 18 óra között saját összeállítást hallhatnak a Csongrádió hallgatói.

A 2011-es esztendő újabb nagyszerű eredményt tartogatott: A Médiatanács döntése értelmében, újabb 12 évig a Gong Rádió Kft. működtetheti a rádiót Kecskeméten a 96,5 MHz-s frekvencián. A Médiatanács által a 2010/2011-ben lejáró helyi és körzeti médiaszolgáltatási lehetőségek hasznosítására kiírt pályázatok közül elsőként a Kecskemét 96,5 MHz-es frekvencián hirdetett eredményt a testület: a döntés értelmében a Gong Rádió Kft. lett a frekvenciapályázat nyertese.

Korábban 200 ezer emberhez, saját frekvenciáink beüzemelésével ugyanakkor már 2 millió emberhez szólunk. A Gong FM így hivatalosan is AZ ORSZÁG HARMADIK LEGNAGYOBB KERESKEDELMI RÁDIÓJA, ami minden szempontból rendkívül jelentős tény! Hallgatottságunk bizonyítéka, hogy a TNS Hoffmann-Mediameter felmérése szerint 100 ezer rádióhallgatóból 57 ezer bennünket választ, a célcsoport tekintetében is a hallgatók közel 40%-a! A kutatások szerint – közel húsz éve – piacvezető helyzetben vagyunk a Duna-Tisza közén fogható rádiók között. Ezek a tények is bizonyítják, hogy a Gong FM/Gong Rádió hallgatottsága és piaci helyzete továbbra is stabil. Komoly eredménynek tekintjük, hogy megelőzzük az országos médiumokat is, célközönségünk hűséges hozzánk, és számít ránk. – Gong FM/Gong Rádió, a Duna-Tisza köze rádiója; “Mindenhol Gong!”

Elérhetősége:

Weboldal: http://gongradio.hu
Facebook oldal: https://www.facebook.com/gongradio.hu

Telefon: 76/414-010
SMS: 06-20/9-414-020
E-mail: studio@gongradio.hu

Frekvenciák:

Kecskemét FM 96.5 MHz
Nagykőrös 93.6 MHz
Csongrád 87.6 MHz
Gyömrő 97.2 MHz
Kecel 99.6 MHz
Solt 94.1 MHz
Baja 88.7 MHz

 

Galaxy FM

1982179_753837607989155_6096669777403624930_n
Weboldaluk jelenleg nem elérhető, nincs részletes információnk a rádióról, de a zene az szól! :), fiatalos, bulizos, party-s hangulatban!

FM frekvencián:

Budapest – 95,8 Mhz
Balaton – 91,4 Mhz

 

Friss Fm – Kisvárda

frissfm
2014. március 10-től „FRISS”en rádiózhatunk Kisvárdán, amikor is egy egyesületi tulajdonú, kisközösségi rádió szólalt meg az éterben a 89,6 megahertzen.A Friss FM rádió együttműködik Kisvárda Város Önkormányzatával, a helyi intézményekkel, szervezetekkel, így mindig aktuálisan, „FRISS”en értesülhetnek a kisvárdai, megyei, országos és nemzetközi hírekről is.

 

A kisvárdai kisközösségi rádió óriási előnye, hogy műsorait élő adásban sugározza, helyi emberekkel szerkeszti, helyi műsorvezetőkkel prezentálja. Nemcsak hogy valóban „FRISS” a rádió, hanem sokszor a legfrissebb, ugyanis sok információ elsőként a rádióban hangzik el.

 

Köszönhető ez annak, hogy a rádió folyamatosan „él”, sikeresen együttműködik a helyi oktatási,-kulturális,-sport,-egészségügyi és közszolgálati intézményekkel, civil szervezetekkel, egyesületekkel.

 

A rádió főszereplői a kisvárdai lakosok, akiket nem csak frissen, naprakészen informálunk, hanem meg is szólaltatjuk őket! Véleményt formálhatnak például egy mindig aktuális témában az Utca embere rovatban, saját hangjukkal és tapasztalataikkal oszthatják meg receptjeiket a Frissen sütve magazinműsorban, ismerős „arcokat és hangokat” hallhatnak a Sztetoszkóp egészségügyi magazinban helyi orvosok, ápolók, egészségügyi szakemberek részvételével, interjúkon keresztül közelebbről is megismerkedhetnek a valamilyen témában nyilatkozó kisvárdai közszereplőkkel, vagy éppen a munkálkodásával tiszteletre és elismerésre méltó „egyszerű” emberrel, diákkal.

 

A FRISS FM: friss, fiatalos, lendületes, közérthető, közérdekű, egyedi és ÉLŐ!

 

TALÁLKOZHATSZ VELÜNK,

LÁTHATOD A RÁDIÓS MUNKÁT,

SZÓLHAT A HANGOD A FRISS FM-EN!

 

A Friss FM rádió nyitott a hallgatók felé. Rádiónkba várjuk a kíváncsi hallgatókat, családokat, baráti társaságokat, iskolai, óvodai, egyesületi csoportokat, akik betekintést nyerhetnek a rádiózás világába, találkozhatnak a műsorvezetőkkel és hangjukat is adhatják a rádió szignáljaihoz!!!

 

Elérhetőségeink:

A rádió székhelye: Kisvárda, Kölcsey út 2/A.

Posta cím: 4600, Kisvárda, Kölcsey út 2/A.

Telefon: 45-556-896-stúdió és szerkesztőség

SMS és VIBER: 06-20-66-99-896

E-mail: frissfm.radio@gmail.com

FM 7 – Eger

logo

Elérhetőségek

 Stúdió: 36/78-78-08

 Hírszerkesztők: 36/78-21-14

 SMS/Viber: 30/578-36-36

 24/7 Reklám: 30/993-4-995

 Skype: fm7radio

Call options

 Fax: 36/799-284

 E-mail: info@fm7.hu

 Facebook: https://www.facebook.com/fm7radio

 Soundcloud: https://soundcloud.com/fm7hungary

 Twitter: https://twitter.com/FM7Hungary

 YouTube: http://www.youtube.com/fm7radio

 TuneIn: http://tunein.com/radio/FM-7-1007-s161216/

 Google+: https://plus.google.com/+FM7Eger

 3300 Eger, Csákány u. 1. (Aqua Irodaház)

Hallgass minket mobilon is!

                                                     

                                                                      

All In PartyRádió

Milyen eszközökről hallgathatod kedvenc online rádióid
A rádióadások mind asztali számítógépről mind a legnépszerűbb mobiltelefonokról is elérhető. Így akár androidos vagy IOS készülékekről is hallgathatod kedvenc online rádióidat. Az egyetlen szoftver amire szükséged van a rádiók lejátszásához az a kedvenc böngésződ. Mivel e böngészők is változnak így folyamatosan teszteljük, hogy a rádiós adások tökéletes élvezetet nyújtanak-e az egyes böngészőkben. Így választhatod az Android gyári böngészőt, Opera classicot, mobil és asztali Chrome-ot vagy Firefoxot az adások hallgatására. Oldalunk törekedik a böngésző független megjelenítésére és használatára.
Keresd a rádiót a facebook-on >>> Hallgasd online >>>